Futóbéka 2012.11.25. 17:47

21 km felett

 

Futóéletem fontos állomásához érkeztem. Az öt évvel ezelőtti félmaraton, és az ez év edzésein futott négy darab 21 km-es táv után, és a céljaim elérése érdekében, már időszerű volt átlépni a 21-es határt. Úgy éreztem magam, mintha egy sötét alagútba készültem volna. Fogalmam nem volt mi vár ott rám. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, kell e segítség, társaság a futás során, illetve, hogy hol tegyem mindezt. Volt, amikor úgy gondoltam, kell a segítség, függetlenül attól, hogy az edzettségemben végig bíztam. Három hónapja készülök és volt egy szuper edzéstervem, amit mindig betartottam. Aztán jött a gondolat, hogy egyedül, illetve egy kísérővel induljak útnak. Meg kell ismernem a testemet, a jelzésekre kell tudnom reagálni. Végül a sors úgy intézte, hogy ez a verzió maradt, aminek így utólag nagyon örülök. Az útvonalat kiválasztottam, egy kósza ötlet alapján, ami nagyon jól hangzott. Fuss át Dunakeszire. A futótérkép segítségével egy 26 km-es kört húztam. Angyalföld, Újpest, Dunakeszi, Rákospalota, Újpest, Angyalföld. A cél, amire készülök, és amiről április óta álmodok, a Velencei tókör 28 km, tehát főpróbának tökéletes lesz. Tehát megvolt, hogy kivel és hol. Még a hogyanra kellett magamnak válaszolnom. Eddig ugye a 21 km-nél tudtam, hogy 5.30 perc/km sebességgel végig tudom csinálni. A plusz 5 km-hez viszont sejtelmem sem volt mennyi erőm marad. Úgy sejtettem, hogy 6 perccel esélyesen végig tudok menni. Igazából semmi nem gátolt a teljesítésben. Erősnek és nagyon motiváltnak éreztem magamat. Függetlenül attól, hogy az előző napon reggeltől estig melóztam, és éjjel fogíny gyulladás zaklatott.

Az időjárás nagyon kegyes volt hozzám és a kísérőmhöz, Krisztián fiamhoz. Kb 4 fok lehetett. Indulás előtt nagyon izgultam. Vajon jól csinálom e a folyadék és vitamin bevitelt, hogy a banán és csoki, megfelelően adja e a kívánt energiát és telítettséget. ½ 9–kor indultunk, hogy a kb 160 percre tervezett futásról ebédre haza érjünk. Kellemesen kezdtem, a tempót hamar megtaláltam. A térképen előre megnéztem és fejben tartottam az 5 km-ek pontos helyét, így a tempómat is tudtam ellenőrizni. Hihetetlen volt számomra, hogy az első mérésnél, ami a hajdani Tungsram strand környékén volt, a tempó pontosan 6perc volt. Nagyon tetszett a hosszú egyenes szakasz. Kb 8 km-nél egy aranyos idős hölgy jött velünk szembe. Ahogy közeledtem felé, látszott rajta, hogy meg akar szólítani. Ő azt hitte, hogy én rosszul érzem magam attól, hogy futok. Fiatalember! Maga miért nem ül föl a biciklire? Mondom. Drága asszonyom, mert csak egy ülés van. Gondolom őt leány korában sokszor vitték a vázon, így nem érthette miért kényeskedek.

DSC00555.jpg

A 10-ik km-nél értem Dunakeszire. A tempóm és a közérzetem csodálatos volt. Tartottam a 6 perces kilométereket, és fáradtságnak nyoma sem volt. Egyedül csak azért izgultam, hogy a térkép az agyamban élénken éljen. Az Alagi útra rátérve ismét egy hosszú egyenes várt rám. Sokat jártam erre autóval, de sosem nézelődtem. Teljesen meglepett, amikor egy lóverseny pálya mellett futottam el. A bejárati kapura, 1891 volt faragva. Néha jó futókirándulásra menni. A M0-ás alatt elhaladva értem a 15. kilométerhez. Két percet gyorsultam. Egy picit kezd fáradni a lábam. Hülye dolog. Sokat jártam Káposztásmegyeren, és eddig sosem hatott meg különösebben. Most felnevettem örömömben, amikor megláttam magas házait. Ezután jött az a szakasz, amiről csak hallottam eddig, de nem jártam itt soha. A Rákospalotai szemétégető mellett futottam, ami türelmi negyedként vált hírhedté. Most csak egy lány volt, akit éppen rendőrök szórakoztattak. Ezt a részt egyébként, mint futó nagyon élveztem, mert olyan volt mintha valahol vidéken egy országúton futottam volna. Veszélyes volt, mert nem volt padka, ahol menedéket kapunk az autóktól, ezért a fiamat féltve vártam a biztonságosabb járdás palotai szakaszt. Rákospalotán léptem át a 20. kilométert. Itt már kértem egy csokit, és egy korty italt. Eléggé fáradt volt a combom, amit a lábam hátsó felem felé lökésével próbáltam nyújtani. Tehát rugdostam a seggemet. Mentálisan nagyon jól voltam. Palotáról Újpestre az Elem utcai vasúti átjárón mentem át. Itt volt az áhított 22. km. Tudtam, hogy végig fogom csinálni. Mosolyogva nyugtáztam, hogy életember először már többet futottam 21 km-nél. A lábam fáradtsága ellenére még éreztem magamban bőven erőt. Ekkor már csak egy hosszú egyenesem volt és aztán jön a kanyar az Angyalföldi átjáróhoz. Arra pontosan emlékeztem, hogy a Kámfor utcánál van a 24.km. Közben elmúlt a combom fáradtsága. Legalábbis már nem volt kínzó. Nagyon boldoggá tett a tudat, hogy lassan vége. Örömömben gyorsulni kezdtem. Némi társalgás magammal: fojtasd a jól bevált tempót. Nem akarom túl dicsérni magamat az útvonal tervezése terén, de tény. A lelkemnek nagyon jót tett, hogy a patak partján volt a levezető 1 km, és egy kellemes kis kanyargós utca vitt a célba, azaz haza. A végén magamnak megmutatva, Agárdon nem lesz gond egy 50 m-es sprintet toltam. Az utcán sétáló, és az ablakokon kinéző emberek nem értették miért a levegőbe csapás, és a nagy összeölelkezés a fiammal. 2 óra 37 perc lett az időm. Nem akartam az órát nézni végig, de kellett a visszaigazolás, hogy milyen tempókat kell mennem, ha jól akarom érezni magamat. Nem lettem volna szomorú ha lassabb vagyok, mert most nem az a lényeg, ki milyen gyorsan fut.  

Úgy érzem most, hogy átléptem a 21 km-en túlra, kinyílt előttem egy újabb kapu, amin belépve haladhatok a legnagyobb céljaim felé. De ne menjek most annyira messzire. Elegendő, ha az Agárdi előadást sikerrel veszem, mert a főpróba nagyon jól ment.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://futobeka.blog.hu/api/trackback/id/tr964924864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.11.25. 21:58:39

Gratulalok Zoli, latom egyre jobban nyomod! Csak igy tovabb!!!
süti beállítások módosítása