A harmadik kör után kezdődött minden, amiért elindultam ma futni. Az előtte eltelt 1 ½ órában persze futottunk Pé-vel gyorsabban, mint ahogy azt egyedül tettem volna, és kellett a hatalmas lelkierő is ahhoz, hogy egyáltalán elinduljak. A héten két nehézkes edzés után, ami nyakig…

Futóbéka 2012.10.26. 09:42

Edzeni jó!!!

Egy naplóba a negatív tapasztalásoknak is meg kell jelenniük, mert hogy azok nélkül nincs előrelépés. Márpedig ha csinálok valamit, szeretném hogy sikeres legyen, érdemileg látszódjon a tevékenység. Így van ez a sporttal és a munkával is egyaránt. Úgy gondolom az élet minden…

A DK-Team szervezésében 18-an gyűltünk össze, hogy futva kiránduljunk a Hármashatár-hegyen. A tervezett kör, 9.4 km volt, ami az én nagyképűségemnek kevésnek tűnt, ezért látatlanba két kört terveztem. Nagyon hálásak lehetünk az időjárás felelősnek, mert gyönyörűen…

2012 Spar Maraton   Előzmény: Két héttel a verseny előtt Holocsi Szilvi felvetette, kinek lenne kedve futni váltóban a Spar Maratonon. Merthogy június óta nem futottam versenyen, és egyébként is szerettem volna már DK csapattagként futni, szinte azonnal igent mondtam. Aznap este…

Futóbéka 2012.10.16. 17:35

Teper-men

Egyszer megkeresett egy ember, legyek vele versenyen egy keretbe. Ez egy kerge ember keret, melybe szerepem, teperjek sebesen. Legyek veletek? Nem merek. Ezer esztendeje nem edzettem testemet. Merengek egy estet. Menjek? Ne menjek? Egye fene, belemegyek. Jelentkezek. Tervet kellett szerkesztenem.…

A DK-Team-ről, szégyen, nem szégyen, nem hallottam, mígnem láttam egy oklevelet a facebook-on. Nagyon tetszett, de mert nem tudtam mi az a DK, utána olvastam. A csoport gondolatisága, nagyon megtetszett és ráébresztett, nekem szükségem van egy futóközösségre, ami motivál, nem hagy…

  A kezdet 2007 Az első verseny, egy hegyi felmaraton váltó a Normafánál. 3,5 km Gondolom a fotós azt hitte, hogy teljes távot futottam. Tény. A beérkezés eléggé látványos lett.      A következő lépcső, ami miatt igazából futni kezdtem: K&H maraton…

süti beállítások módosítása