A feleségem azt mondja, hogy kapuzárási pánikom van, és nagyon örül, hogy ez a futásban jön ki. Én is örülök, és bevallom igaza van. Idén felfedeztem a koromat, és úgy gondolom, hogy közeledve az 50 felé, az eléggé erős edzettségi állapotomat ki kell használnom. Mondhatni most vagy soha, találom ki magamnak a kihívásokat. Egy ilyenről fogok most mesélni.

A Vivicitta utáni héten futottam még két félmaratoni távot, tehát nyolc napon belül már a harmadiknál jártam. Ezek után talán kézenfekvő volt a kérdés; vajon egy hét alatt mennyit tudnék teljesíteni? Mert, hogy nem vagyok ultratávokat (42 km feletti) teljesítő futó, úgy gondolom két futás között egészen biztos, hogy kellene egy nap pihenő .Morfondíroztam. Így fog kijönni, hogy ha hétfőn kezdek, a négy darab 21 km-es táv. Négy félmaraton egy hét alatt? Jól hangzik. Tulajdonképpen, miért ne menne? Az világos volt számomra hogy fizikálisan nagyon egyben vagyok. Az idén májusig futott 800 km, megfelelő magabiztosságot bír nyújtani. Ami a fő kérdés volt, hogy a regenerálódás van-e olyan gyors, hogy a kísérletet siker koronázza, amellett hogy délelőtt, mint minden szerencsés ember munkát végzek, ezáltal a pihenés korlátozottá válik. Pedig, ami tanácsot kaptam, az egyik pont az volt, hogy próbáljak meg sokat aludni. Az írót az ihlet addig nem hagyja nyugton, míg a gondolatokból történet nem formálódik. A futót a kihívás gondolata serkenti cselekvésre. Egyre nyughatatlanabb lettem, mert már tudtam, hogy kérdéseimre választ csak a megtapasztalással kaphatok. .

Három hét telt el az első gondolattól a rajtig. Családomtól, futótársaimtól és nagyon kedves ismerőseimtől megkaptam a megfelelő biztatást és támogatást ahhoz, hogy mentálisan közel úgy érezzem magam, mint tavaly októberben a maraton rajtja előtt. Az Angyalcipők futócsapatában GarasAtinak, nagyra tartott futónagykövetemnek köszönhetően, esemény lett a futásaimból. Aki akart csatlakozhatott hozzám, szimpatizálhatott velem. Előre lefixált időpontok lettek kijelölve, a rajt illetve a teljesítés pontos helyszínével, melynek a Margit szigetet választottam. Ott négy kör a kb. 21 km, bárki bármikor csatlakozhat hozzám.

Első nap május 12. hétfő

Yvette ciklon érkezését a küldetésem hetére ígérték. Egyenlőre csak a szele érkezett meg, bizakodhattam, hátha ennél rosszabb nem lesz. A hidegnek egyáltalán nem mondható, egy szál pólós kellemes 20 C körüli futóidő volt. Az első napnak kb. annyi jelentősége van, mint általában a hétfőnek. Valahogy el kell kezdeni a hetet. Erőfelmérős, órát nem nézős, óvatos tempókat futós napot terveztem. Persze jó lenne, ha két órán belül lenne mind a négy nap, de ne legyek telhetetlen, túlzottan nagyra vágyó, ezen a héten a teljesítés a fő cél. 17 órára hirdettem meg a futást Egy fő jelezte, hogy beszáll majd menet közben, ettől függetlenül pontosan kezdtem, hátha mégis jön valaki. Nem mozogtam túl könnyedén, koncentráltan futottam, keresgélve a ritmusomat. Fél körnél már bemelegedtem, tudtam tempózni jóízűen az ismeretlen felé. Örültem, hogy végre kint vagyok, és nem csak beszélek, elmélkedek az eseményről, hanem benne vagyok. Az első kör után csatlakozott hozzám Dobay Atti ultrafutó, és ironman, akivel ugyan még sosem találkoztam, mégis azonnal felismertük egymást.

Nagyon izgalmas tud lenni egy első futótalálkozás. Először egymásra kell hangolódnunk a futással, másodszor pedig oly témákat találni, ami mindkettőnk számára gondolatébresztő tud lenni. Intelligens emberek ezt mindig jól megoldják, itt is működött minden. A tempó ugyan erősebb volt a tervezettnél, de nem olyannyira, hogy veszélyeztesse a folytatást. Párban szép az élet, és a szigetkörök is gyorsabban telnek. Attila kellemes támogatásával a 21,14 km-t 1:57 alatt teljesítettem. Talán egy picit jobban elfáradtam a kelleténél. Hosszú még a hét, lehet óvatosabbnak kellett volna lennem, de a múltat már nem lehet formálni, fölösleges ostoroznom magamat. Alaposan lenyújtva izmaimat, mert, hogy az nagyon fontos a futás után, indultam haza a kellemes folytatás reményével.

Második nap május 14 szerda

Yvette a Balatonon már nagy károkat okozott, pesti látogatását e napra ígérték. Béka nem hátrál meg egy kis esőtől, még ha azt ciklonnak is hívják. Annyira rákészültem lelkileg és fizikailag az eseményre, hogy eszembe se jut, hogy ne fussak. Felemás volt az idő, de ismét nem volt hideg. Mire a szigetre értem, már Norbi várt, akivel már találkoztam, de még nem futottunk együtt. Ahogyan azt illik, pontosan17 órakor rajtoltunk, hátha még jön valaki. Már az elején nagyon jól éreztem magam futás közben. A regenerálódásom teljesen tökéletes volt, mintha a hétfőt és a szerdát felcserélték volna, úgy dübörgött bennem az energia. Emlékezve a hétfői fáradtságomra, most kisebb tempót futottunk, úgymond laza beszélgetős, így a világ végéig is elfutós iramban haladtunk. Norbiról sok mindent megtudtam, és egy picit talán meg is ismerhettem, de ami a legfontosabb, hogy felbuzdulva küldetésemen, ő is futja a négy félmaratont egy hét alatt.

A második körben Tücsök barátom is csatlakozott hozzánk. Nagyon örülök neki, jó érzés, hogy fontosnak tartotta a megjelenését. Kellemesen tartjuk a 6 perc közeli tempót, a harmadik körben mégis elfáradok egy picit. Nem ijesztő, sőt teljesen normális. Ha ezek az apró holtpontok nem lennének, talán már az lenne a feltűnő. Igyekeztem kivonni magamat a beszélgetésből, hogy a futásommal foglalkozzak. A következő kútnál megállunk egy rövidke frissítésre, nyújtásra, ami olyan hatással volt rám, mintha aludtam volna két órát. S mert, hogy szerda van, ami egyet jelent az Angyalcipők közös edzésnapjával, a negyedik kör útvonalát úgy irányítottuk, hogy látogatást tehessünk a gyülekező helyszínén.

Itt tapasztalhattam meg személyesen is, hogy valóban eseményként van jelen küldetésem a csapatban. Nagyon boldoggá tett a fogadtatás, a szeretetteli drukkolás. Innen Norbival folytattuk utunkat az egyre erősödő szélben, mely ellentmondást nem tűrően hozta magával az esőt. A második nap vége 21,85 km lett, 2:08 alatt. A nyújtást most sem elhanyagolva nyugtáztam, hogy a fele már teljesítve van. Igaz a neheze még előttem áll, és úgy érzem, nem lehet nagy gond, de azért azt még meg kell élni. Igyekszem még jobban figyelni arra, hogy mit eszek, és próbálok sokat pihenni, de sajnos hat óránál többet nincs lehetőségem aludni. Otthon olvasom a kommenteket, csapattársaim energia bombáiból és nem utolsó sorban a családom adta támogatásból táplálkozom.

Harmadik nap május 16.

Yvette csütörtökön átsuhant a fővároson is, így talán szerencsém lehet, megúszhatom bőrig ázás, villámok és kidőlő fák közötti cikázás nélkül a hetet. Az egész napi időjárás azt látszott igazolni, hogy nem véletlenül lettem béka. tudok időjósként is működni. E napon a családom életéhez igazodva egy órával későbbre, azaz 18 órára tettem a rajtot. 10 perccel az indulás előtt, már-már fázva, a zuhogó eső elől az Árpád híd alatt menedéket találva találkoztam futótársammal, Erikával. Ő nagyon elszántan akart legalább egy kör erejéig részt venni a mai, számomra létfontosságú menetemben. Elképzelni nem tudtam, hogy e szélsőséges körülmények között valaki ma megjelenik. 18 órakor, kelletlenül útnak indultunk, de most nem számítottam már érkezőre. Nem volt rajtam semmi, ami a vizet taszította volna, mert hittem a szerencsémben az utolsó pillanatig. Az első kör megtétele alatt a két póló úgy hatott rajtam, mintha hideg borogatást terítettek volna testemre. Nagyon irigyeltem Erikát, hogy hazamehet, meleg száraz ruhát ölthet majd magára. Amikor ő kiszállt, nem tudtam mi lesz a folytatás. Rengeteget segített a jelenlétével, nagyon kellett az induláshoz. Tudtam, hogy sokan drukkolnak, és bíznak bennem, akarják önzetlenül a sikeremet. Ellenben azt is tudom, hogy meg kell húzni azt a vonalat, ami a hősiességet a hülyeségtől választja el. Még tíz perc telhetett így, amikor az égiek közül valaki megkegyelmezhetett nekem, mert elállt az eső. A második körömben voltam, hideg vizes ruhában, egy picit magányosan, a szeretteimre, barátaimra gondolva. Már nem volt kérdés, hogy végig megyek e. Azért nem lenne rossz, ha mégis kijönne valaki, de miért is tenné ezt. Itt minden nyirkos és hideg, vagy csak én lettem egy picit nyűgös? A kör vége felé haladva, ismerős alakra, mozgásra lettem figyelmes. Mintha egyik legkedvesebb futótársamat, Juditot látnám. De nem hiszem. Bármikor eleredhet az eső, á nem hát bolond lenne, senkit se kérnék most erre. Ahogy közeledett, lehettem egyre biztosabb abban, amit látok. Hát megtette!! Őrület!! Fáztam egy picit, de már nem érdekelt. Hol van már az a fél órával ezelőtti mélység, a sötét árok melyben próbáltam a gyorsabb tempóval feledtetni kínjaimat. Jól vagy? Kérdezte, arcán a barátság mosolyával. Nem lesz, gond, csak fázom egy picit. Önzetlenül húzta is volna le a kabátját, de én elhárítottam, mondván a vizes ruhára inkább nem venném fel. Meleg szellő lengedezett, néha egy picit a nap is kikacsintott szürke paplanja alól. Még a végén tényleg jó idő lesz, csak szeretnek egy picit odafent. A harmadik kört már ketten futottuk, kellemesen beszélgetve. Judit szerényen mesélte a Bánkúti Csúcs meghódításának élményeit, ahol kategóriájában ismét dobogós lett. Az izmaimban már felfedezhetőek voltak a hét nyomai, és mai eső által vizessé vált ruha is dörzsölni kezdte a mellemet, de hát ez a nap ilyen, a mentális erőre nagy szükség van. Az állatkertnél járhattunk, amikor Judit figyelt fel a szemből érkező alakra. Az nem Attila? Nem tudom, én nem ismerem a mozgását, de mire kimondtam, már láttam, hogy Judit nem tévedett. Kijött GarasAti is, hát ez csodálatos. Nagyon megható volt számomra, hogy e fiatalember, aki vezetése alatt él és virul az Angyalcipők futócsapat, fontosnak tartotta, hogy senior futójának küldetésén megjelenjen. Miközben megkezdjük negyedik körünket, mesélik, hogy miután Erika hazament, írta ki ez esemény falán, hogy velem volt, kint vagyok, csinálom, és biztos, hogy nem adom fel. Hát hogy is lehetne ilyen lelki plusszal, mely a mentális erőt extra energiával tölti fel. Az utolsó egyenest megkezdve Ati gyorsítani kezd, én már nem nagyon szólok, próbálok tempót tartani. Attila az egyik leggyorsabb futó angyalföldön, ha friss vagyok, akkor sem tudok vele lépést tartani. Ő figyel és húz minket, a végét sikerül még lesprintelnem. A mérést leállítom. Széles mosollyal elégedetten és nagyon fáradtan nyugtázom, a hét csúcs idejét sikerült megfutni. 21,47 km, 1:56 perc alatt.

A péntektől féltem a legjobban. Eleve elfárad a halandó a hét utolsó munkanapjára, hát, még ha plusz feladatokat ad a testének. A kérdéseimre már megkaptam a választ. Ha meg van a megfelelő edzettség, a test egy bizonyos szintig partner a terhelés növelésében. Ehhez persze ismernünk kell saját fizikai állapotunkat, és mentális erőnket. Valahol azt olvastam, hogy a regenerálódás egyetlen mértéke a teljesítmény. Azt gondolhatom, hogy a teljesítmény félrevezető is tud lenni. Egyáltalán nem biztos, hogy a teljesítmény arányos a regenerálódás mértékével.

4. nap május 18.

Úgy gondoltam, hogy a vasárnapi futással már nem lesz probléma. Kétszer alszom jó nagyot, mozgok egy kellemes két óra körülit, a végén felemelem a kezemet, és boldogan nyugtázom a sikert. Nem tagadom, reggel meglehetősen fáradtan ébredtem. Az eget fürkészve, ólomlábakon lépdelve sétáltattam Zserbó kutyát, s reménykedtem legalább a nap kisüt. Mire haza értem az eső szitálni kezdett. Yvette ugyan távozott, de valószínűleg itt hagyta valamelyik unokahúgát a bosszantásomra. A szigetre kiérve, esni ugyan nem esett az eső, ellenben kellemetlen hideg szél fújt. A mai napon van a Coca-Cola testébresztő női futógála, tehát az Angyalcipők hölgyei közül senkire nem számíthattam. Norbi viszont nem késlekedik, a 9 órai rajt előtt pár perccel együtt próbáljuk óvatosan nyújtani, melegíteni izmainkat, miközben irigykedve nézzük a mellettünk könnyedén elfutókat. Most is mint, mindig pontosan indulunk, hogy ha esetleg még beesne valaki, és milyen jól tettük. Megtisztelő számomra, hogy az általam nagyon nagyra tartott futótársam, Páva Tomi, akit már ugyan lassan három éve ismerek, és még sosem mentünk együtt, most az utolsó napon megjelent. Ő szintén nagyon gyors, de most egy kör erejéig visszatartja magát, nem repül szokásos tempójában. Nehezen mozgok, ezért főképp, míg le nem lazulok teljesen óvatos, 5,50 körüli tempókat megyünk. Az első kör felénél nagy örömömre Tücsök csatlakozik hozzánk. Tominak nagyon lassú a menetünk, láthatóan erősebben haladna, a kör végén egy közös fotó után elengedjük.

A futás jól megy, az izomzatomnak olyan érzés, mint amikor már 30 km körül tartok, fáradt, egy picit fáj, de van még erőm. Lubics Szilviát kérdezték, amikor másodszor lett a nők között győztes a Sparthatlonon, hogy meddig tudott volna még futni. Azt mondta, nem tudom. Mindig addig futok, ameddig kell. Ezt már nagyon sokszor tapasztaltam. Mindig annyitól fáradok el, amennyit futni tervezek. Így van ez most is. A tizenötödik szigetkörnél tartok a héten, tehát már csak egy van, és lassan nagyon várom, hogy vége legyen A harmadik körben kellemes meglepetésként Robi csatlakozik hozzánk.

Úgy hat rám mintha ittam volna egy korty energia italt. Jól érzem magam attól, hogy része akart lenni a küldetésemnek, mely lassan sikeresen lezárul. A negyedik kör felénél, a Margit hídnál Tücsök köszön el. Az utolsó egyenesben már a zárásra koncentrálok. A versenyeken is nagyon szeretem ezt a részt. Itt csúcsosodik ki az egész felkészülés, a versenyen választott taktika eredménye. Ha maradt még erő a jó befejezéshez működik Szilvia gondolata. A verseny az egy ünnep. Minden arról szól, hogy aznap jól érezd magad. Mosollyal indulsz és mosollyal érkezel. Még lehet hátra 400 m, amikor Norbinak súgom. Most jön az, amiről beszéltem. Kezdjük meghúzni, és a végén lőjük el a maradékot. Még néhány méter és kikapcsolom a külvilágot teljesen, fennhangon mondom, miközben sprintelek, mosoly az elején mosoly a végén. Sikerült!!!!! 21.40 km 1:59:54 alatt. Férfias öleléseket kapok, s viszonzom azokat én is. Gratulálok, és megköszönöm, mindenkinek.

Az esemény után, egy nagyon elégedett űr keletkezett bennem. Boldog voltam, és nem hiányzott semmi. Mindent megkaptam, amire akkor vágytam. Teljesítmény, élvezet, barátság, szeretet. Nagyon elfáradtam. Jó volt végig csinálni, és javaslom mindenkinek, aki eléggé erősnek érzi magát e kihívás teljesítéséhez. Az biztos, hogy tesztelni lehet a mentális és fizikai erőnlétünket..A következő héten egy laza 16 km-es hetet csináltam, majd folytatódott minden, de még nem úgy, mint azelőtt. Túlságosan ráültem a dicsőségre, és ez kényelmessé tett, mígnem megtaláltam ismét a célt, ami remélhetőleg repít megint előre, még jó sokáig.

Azt mondta egy barátom: „Ne köszönd meg senkinek a teljesítményedet, hiszen azt te tetted.” Ebben igaza van. Ellenben azt én tudom, hogy nélkülük mennyivel nehezebb lett volna. Ha nem láthatom, hogy Koko miként működik az amatőrök között, még mindig élsportolói mentalitással. Ha nem hoz össze a jó sors Bóta Kingával, és nem edzhetek vele és nem beszélgethetek vele a sportról, ha ő nem ad tanácsokat önzetlen kedvességgel. Ha nem vagyok tagja az Angyalcipők futócsapatának, akik oly sokat adnak magukból társuknak, akik motiválnak és melletted vannak. Ha a Párom, Andrea nem fogadja el működésemet, ha nem támogat önzetlenül, akkor lehet, hogy nem is tudnám akarni.Ennyire biztosan nem, mint most.

Köszönöm szépen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.