A harmadik kör után kezdődött minden, amiért elindultam ma futni. Az előtte eltelt 1 ½ órában persze futottunk Pé-vel gyorsabban, mint ahogy azt egyedül tettem volna, és kellett a hatalmas lelkierő is ahhoz, hogy egyáltalán elinduljak.

A héten két nehézkes edzés után, ami nyakig volt a hasznos tapasztalással, már szükségem volt egy jó futásra. Ezért is hívtam segítségül Pé-t, akire mint mindig, most is számíthattam.

 Az időjárás nem volt túl kegyes hozzánk. Hideg eső verte az ablakot. Tipikusan az az idő, amikor a kutyát sem szívesen küldöd ki az utcára. Pedig nagyon bíztam benne, hogy csak a száraz hideget kell majd megszokni. Az eső esett, nekem indulnom kellett. Nehéz ilyenkor úgy öltözni, hogy ne legyen futás közben meleged, előtte és utána ne fázzál, ne hűlj meg, és közben az eső se áztasson szét. Erre valóak ezek az edzések, hogy a versenyen, amire készülsz, már ne érjen meglepetés, semmilyen körülmény ne akadályozzon a táv teljesítésében. Sál, sapka, kesztyű, vízhatlan kabát, vékony de meleget adó futónadrág. Start.

A Margit-szigetre érve, még mindig nem volt kedvem a futáshoz, és Pé sem látszott túlzottan feldobva. Illetve futni volt kedvem, csak az időjárást volt nehéz megszokni. Örömmel töltött el, hogy voltak a szigeten páran, hozzánk hasonló elvetemültek. Az első körben az időjárás felelőse megsajnált minket, vagy csak egyszerűen méltányolta eltökéltségünket, kitartásunkat, elállította az esőt. A tempónk, bár időt nem mértünk, kellemes 6 perces lehetett. A hidegérzet hamar elmúlt, a vízhatlan kabát dunsztja működni kezdett, alatta izzadtam, a sál is kezdet sok lenni. Ez nem gond, talán még nem is kellemetlen. A második körben már élveztük is a futást, arcunkon őszinte mosoly jelent meg. Már nagyon örültem, hogy nem hagytam magam befolyásolni, amikor lustábbik énem a meleg szobában maradásra akart rávenni. A harmadik kör, már nem volt annyira könnyed, de még mindig kényelmes, élvezhető volt. A vége felé kezdtem érezni, hogy fáradok, a már csak egy kör jelzés villogni látszott szemem előtt. A harmadik kör után kezdődött az edzés. Én úgy gondolom gyorsítottunk, lehet benne volt az is, hogy a stoppert most elindítottuk, időre futottunk. Az izmok plusz terhelést kaptak, keményen dolgoztak. Hülye dolog, de amellett, hogy megküzdöttem ezeket a perceket, mégis élveztem nagyon. Eddig az izom végezte a megszokott dolgát, szinte észre sem vettem a jelenlétét. Most végre érezhetően dolgozott, a fejlődésemet éreztem, nem szenvedve, erőből. Közben éhes lettem, nem kicsit, nagyon. Még soha nem éreztem ezt futás közben. Jó lett volna egy frissítő pont, ahol banánt ehetek, és mellé egy korty vizet ihatok. Persze nem volt, most csak a tudat vitt előre, hogy mi vár majd otthon. Pé nem szólt hozzám az utolsó körben, rutinos maratonistaként, pontosan tudja mikor kell megszólalnia. Ő is éhes volt, és egy picit fáradt is. Nem vágyott erre a menetre, miattam jött csak el. A MAC pályához közeledve már nagyon fáradtan meghúztuk egy kicsit. Lépjél nagyokat, ugyanakkora erővel gyorsabban mész, hallottam oldalamról a tanácsot. Úgy csináltam, és vártam a Margit-híd alatt lévő nagy fát, ahol az óra pittyent. Levezető séta, nyújtás, mély szippantások a friss levegőből. 28,05. Ez nagyon jó utolsó körnek. Egy futását megkezdőtől jó DK-s szokásként egy nagy közös fotót (NKF) kértem.

Jóízű fáradtsággal indultunk haza, közben emésztgetve az átélteket. Jó volt. Nagyon jó. Boldog vagyok, hogy futok, hogy benne vagyok ebben az egyre nagyobb futótársadalomban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.